bezárás

Nyílt pályázat 2019/2020-as tanévben rendezendő kiállítások megvalósítására

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Kiállítási Bizottsága
NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET
a 2019/2020-as tanévre

a Barcsay Teremben és/vagy az Aulában rendezendő kiállítások
megvalósítására

Egyetemünk szándéka, hogy intézményünk kivételes adottságokkal rendelkező kiállítási tereinek programja egységes koncepció mentén szerveződjön, továbbá a kiállítások szervezésének lehetősége minden egyetemi polgár és művészeti szakember számára nyitva álljon.

Pályázni lehet a

  • Barcsay Terem (szükség esetén az Aulával együtt) tereiben megvalósuló, körülbelül másfél hónap időtartamú, nagyobb lélegzetű (csoportos, retrospektív, intézménytörténeti stb.) kiállítás tervével,

illetve

  • az Aulában megvalósuló, körülbelül 2-4 hét időtartamú, kisebb volumenű, elsősorban hallgatói tárlatok tervével, inkább projektszerű, csoportos bemutatkozásra.

A 2019/2020-as tanévben, a beérkezett pályázatokból, a Barcsay Teremben 4, az Aulában 5 pályázati kiállítás megvalósítására nyílik lehetőség. Az Aula kiállítási programja függ a Barcsay Terem nyertes pályázatainak helyigényétől is.

A pályázatnál figyelembe kell venni, hogy a Magyar Képzőművészeti Egyetem kiállítási profilját az egyetem oktatási koncepciójához kapcsolódó kiállítások alkotják. Olyan kiállítás pályázatokat várunk, amelyek kapcsolódnak

  • a hazai művészeti oktatás múltjához és kortárs művészeti jelenéhez, iskolánk történetéhez
  • az egyetem művészeti, könyvtári és levéltári gyűjteményéhez
  • az egyetem egykori és jelenlegi mestereinek, hallgatóinak munkásságához
  • az egyetemünkön működő tanszékek munkájához, illetve az itt oktatott művészeti ágak pedagógiájához
  • külföldi egyetemekkel, múzeumokkal, más intézményekkel együttműködésben jönnek létre.

A két kiállítótér együttesen és külön-külön is megpályázható, pályázni a megfelelő pályázati adatlap kitöltésével lehet

melyet Kozma Éva kiállítási referens részére az exhibitions@mke.hu címre kell elküldeni 2019. január 20. éjfélig. Az email melléklet maximális mérete 25 MB lehet, az email tárgyában kérjük beírni: Barcsay Terem/Aula kiállítás pályázat 2019-2020.  A beérkezett pályázatokról minden esetben emailes visszaigazolást küldünk, ha ezt 48 órán belül nem kapná meg, kérjük, jelezze. A határidőn túl beküldött pályázatokat nem fogadunk el.

A beérkezett pályázatokat az MKE Kiállítási Bizottsága (Chilf Mária, Győri István, Kicsiny Balázs, Kósa János, Kozma Éva, Mélyi József, Révész Emese) bírálja el, a döntésről minden pályázót legkésőbb február végéig értesítünk.  

Az egyes kiállítóterek alaprajzai, méretekkel a pályázati kiírás utolsó oldalán találhatóak. 

A Barcsay Teremben és Aulában megrendezett, korábbi kiállításokról bővebben:
http://www.mke.hu/kiallitasok

A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdésekkel keresse bizalommal Kozma Éva kiállítási referenst:

exhibitions@mke.hu

+36-1-666-2546

Budapest, 2018. november 26.

Barcsay Terem alaprajz

Barcsay Terem alaprajz

Aula alaprajz

Aula alaprajz

Letölthető dokumentumok